- Édesapám a kormánynál dolgozik vezető pozícióban - mondja rezzenéstelen arccal -, vagyis buszvezető. Ezt a poént le kellett küldenem - mosolyintja el magát. - Lehet, hogy szerénynek tűnők, pedig nem vagyok az. Szeretek a középpontban lenni, különösen, ha gitározhatok a társaságban.

A tizennyolc éves fiú repülőgép-műszerésznek tanul egy két tannyelvű, csepeli műszaki szakközépiskolában, és kitűnő tanuló. Egyelőre még nem tudja, milyen irányban fog továbbtanulni.

- Persze, nem zárom ki a Zeneművészeti Egyetemet sem, de a döntésemet inkább csak a döntő után hozom meg. Azért jelentkeztem a Megasztárba, mert szerettem volna magamat énekesként kipróbálni. Úgy gondoltam, ha ez egy tehetségkutató verseny, és tényleg tehetséges vagyok, talán felfigyelnek rám - mondja a fiú, aki már az első szériába is jelentkezett volna, ám lekéste a határidőt.

Így, utólag örül annak, hogy nem sikerült, mert szerinte ma már jobban énekel, de természetesen még most is van mit tanulnia.

- A Megasztárból rengeteget lehet tanulni, elsősorban színpadi fellépést, és azt, hogy az éneklés csapatjáték. Ami kicsit fura volt, az a műsorral együtt járó gyors életritmusváltás. Az elődöntőkre való felkészülés hihetetlenül pörgősen zajlott, és utána furcsa volt, hogy megszűnt az érdeklődés: nem voltak kötelező programok, senki sem hívott telefonon, és nem mondták, hogy két óra múlva menjek ide és oda.

Tamás rendkívül önkritikus alkat, s emiatt nem túl nagy az önbizalma.

- Amikor vége az előadásnak a színpadon, utólag mindig azt érzem, hogy ez nem volt jó, itt hibáztam, ott nem voltam elég tiszta - mondja az énekespalánta, aki úgy érzi: a színpad valami olyasmit hoz elő belőle, ami nem látható a hétköznapi életben.