Interjú Esztivel
  2005.02.10. 13:33

- Mindig is úgy énekeltem, ahogyan levegőt vettem, ugyanazzal a természetességgel, magától értetődő módon. Szerencsésnek tartom magam, hogy a közönségnek is tetszik, amit csinálok.

Szülei révén ezer szállal kötődik a zenéhez, édesapja gitáron játszik, édesanyja a népzene területén mozog otthonosan. Eszter már négyévesen velük tartott a fellépésekre, és egy idő után teljesen elmúlt a lámpaláza, igaz, a színpadra lépés előtt a mai napig enyhe görcs szorítja össze a gyomrát, de amikor énekelni kezd, azonnal megnyugszik, és csak a belső harmóniára figyel.

- A zenei stílusok közül a soul és a funky áll legközelebb hozzám, de minden fajta zenét szívesen meghallgatok. Van egy együttesem is, a Clips, ahol az én feladatom az ének, a szövegírás, és emellett gitáron is játszom.

Eszter karriere meglehetősen mozgalmas, hiszen dolgozott kupakgyárban, szalag mellett, közben felvették az egyetemre, és azóta már angol nyelvtanárnak mondhatja magát. Hogy mit jelent neki a zene? A mániája.

- Korábban csak hobbi szinten énekeltem, aztán fokozatosan, lépésről lépésre értettem meg, hogy a zene számomra egy mélyről jövő, egyfajta furcsa “szenvedés”, ami néha nagyon megvisel, de nem tudok nélküle élni. Annyira jó érzés szöveget írni, és megtalálni mellé a hangulatban, ritmusban, harmóniában hozzáillő dallamot, zenét! Amikor zenét hallgatok, semmi más nincs, egyszerűen nem tudok és nem is akarok semmi másra figyelni, csak a zenét hallom, megszűnik számomra a külvilág.

Az előző Megasztár nagyon tetszett Eszternek, mert úgy látja, hogy ez végre egy zenei tehetségkutató verseny, aminek van értelme, s valódi tartalma is, emellett jó hangulatú, és rengeteg emberi és zenei tapasztalatot lehet szerezni. Most Budapesten lakik a barátjával, akivel három éve vannak együtt. A fiú - nem meglepő módon - maga is zenész, basszusgitáron játszik, és nagyon szorít Eszter sikeréért.